Van egy zenekar az Egyesült Királyságban, akik a post-punk nyomvonalon szinte gyerekként kezdtek zenélni 2002-ben a gimiben.
![]() |
Arctic Monkeys - Forrás: last.fm |
Ez a leírás eddig rengeteg bandára igaz, azonban az a nyers és mégis összetett, kiforrott muzsika, amit az Arctic Monkeys nyújt, illetve az elmés szövegek, melyeket a zenekar frontembere és a lányok kedvence, Alex Turner énekel, előkelő helyet biztosítanak az együttes számára még a stílus számára kissé idegen slágerlistákon is. Az Arctic Monkeys számtalan díjjal (néhány példa: Mercury, BRIT, Q Awards, Meteor) és két Grammy-jelöléssel is büszkélkedhet.
Az együttes által játszott rock minden egyes albummal megújul, néhol agresszívabb, másutt gyengédebb hangnemet felvéve, ám mindvégig punk gyökerekhez lenyúló indie rock marad, egy mindig felismerhető hangzást eredményezve. Mindehhez párosul a tipikus sheffieldi tájszólás! Ami pedig mindebbe nem fért bele, mert túlságosan a "60-as évek" lett, azt Alex Turner belesűrítette az egyetlen albumot kiadó, de azzal az eggyel is hatalmasat nyújtó The Last Shadow Puppets-be.
Számunkra a jó zene mellett azért is különleges ez a zenekar, mert egy olyan márkát és annak típusait használják, melyeket mi is előszeretettel adunk az énekesek, zenészek kezébe.
Az Arctic Monkeys az alábbi Sennheiser mikrofonokat használja fellépésein:
Lead Vocal | e 935 |
Kick Drum Outside | e 904 |
Kick Drum Inside | e 901 |
Guitar Amp | e 906 |
IEM System | ew 300IEMG2 |
A zenekar hozzánk legközelebb az ausztriai Wiesenbe látogat el július 13-án, hogy a Harvest of Art fesztiválon a nem kevésbé érdekes Bloc Party-val együtt adjon koncertet. Aki teheti, menjen, Wiesen csak 30 km Soprontól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése