Vannak ütős, örökre emlékezetünkbe vésődött dallamú, rövid számok. Képesek vagyunk megjegyezni és bármikor elővenni őket. Meg vannak a hosszú, szinte már szimfónia-módra összetett művek, melyekhez le kell ülni és csakis rájuk koncentrálni, távolról szemlélni őket, hogy átlássuk a szerkezetet, a mondandót, az egységet.
Ízlés dolga, de mivel ezt a cikket olyan írja, aki ez utóbbiak nagy rajongója, következzen most néhány 10 percesnél hosszabb dal, amely - szerintem - megváltoztatta a világot.
Converge: Jane Doe
Ez a lista nem kezdődhet és nem végződhet mással. Az azonos című album (Jane Doe-nak nevezik az angol szóhasználatban az azonosítatlan női hullát) 2001-ben újraírta az agresszív zene történelmét, új definíciókat hozott létre, záró dalként pedig olyat alkotott, ami ennyi év elteltével is mindannyiszor új távlatokat nyit. Erre nincsenek szavak. Végig kell hallgatni, beleborzongani a szövegébe, a végén pedig könnyek közt azt suttogni: ezen a szakításon is túl vagyunk.
Funkadelic: Maggot Brain
Minden hasonló listán kötelezően szerepel, 1971-ben rögzített klasszikus. Azoknak (is), akik Jane Doe-val nem bírnak. Az album maga szerepel a Rolling Stone magazin minden idők legfontosabb lemezeit felsorakoztató 500-as listáján. A dal egyetlen, hosszú, LSD hatása alatt megkomponált, egyben rögzített gitárszóló, melynek feljátszásához a gitáros, Eddie Hazel azt képzelte el, hogy az anyja meghal, majd ő később megtudja, hogy a hír nem igaz.
Monolith: Shipwreck
Monolitikus, valóban. És a nagyközönség számára szinte teljesen ismeretlen, ezért is szeretném terjeszteni hírüket. Sziklából faragott, blokkokból felépített, ám néha mégis cizellált darab, mely egy split-lemezen (másik zenekarral megosztva, közösen kiadott lemez) jelent meg 2010-ben. Hiába keresek, nem találok más elérhető anyagot a zenekartól, ettől a néhány számtól eltekintve, pedig a Shipwreck alapján érdemes volna. "Sail this shipwreck home" ("Kormányozd haza hajóroncsodat") - nincs ember, akinek ez, a dal ötödik percében megszólaló mondat ne jelentene valami fontosat.
*shels: Plains of the Purple Buffalo
Ezzel kicsit csalok, mert valójában két, egybefüggő egészet alkotó számról van szó. Még mindig metal, de már atmoszférikus - vagyis elszálló futamok, elnyúló ének jellemzik az igazi fémes hangzáson túl. Rossz hír, hogy ha valaki élőben szeretné látni őket, arra vajmi kevés az esély: a zenekar tagjai a világban szerteszét szóródva élnek, és jobbára csak az Egyesült Királyságban lépnek fel.
Tool: Reflection
Erről a listáról nem maradhat ki a Tool. A Lateralus albumról lehetne a Schism is, de az nem éri el a 10 percet. Itt nincs monolitikus hangzás, mások a súlyok, több a részlet, más a rétegezés. A megszokott elgondolkodtató Tool-szöveg kíséri a zenekar egymásra építkezését, és halad az ősrobbanás, majd az azt követő csönd felé. Nagyon kérek mindenkit, nehogy halkan hallgassa ezt a műremeket.
Rorcal: Heliogabalus
Pontosan egy órával több, mint tíz perc. Egyetlen számból álló album. Csak kitartóknak.
Zenében ritkán tapasztalt mélységek és tömeg, melyet a drone, a doom, és a black metal mezsgyéjén mozgó együttes 2010-ben alkotott, a közönség és a kritikusok hatalmas, elismerő megdöbbenésére. Hangerőt feltekerni, szánjuk rá az időt és a figyelmet, különben nem halljuk, ami mindvégig ott van ebben a hatalmas tömbben: a zsenialitást.
Bár a zenekar éppen énekes-cserén megy át, Világvége-turnéjuk (igen, így, magyarul!) magyarországi állomásaként március 29-én csodálkozhatunk rájuk a budapesti Szabad Az Á-ban. Már aki elég bátor hozzá.
Liszt Ferenc: Les Préludes
Kilóg a sorból? Talán. De 10 percnél hosszabb, csodálatos, és zenetörténeti mérföldkő. Márpedig ezek voltak az eredeti kitételek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése